Viseleti csoport, Honti Nap 1943,
Lakodalmas jelenet, Ipolyszakállas (fotó: Manga János)
A hagyományos tánc kultúrájával foglalkozó etnochoreológusok által jelenleg Ipoly mentének hívott terület táncaiban és viseletében is árnyalt, nem homogén képet mutat. Nehéz e területet az Ipoly folyó magyarországi területének bevonása nélkül vizsgálni, mivel az egyes mikrorégiók inkább mutatnak kapcsolatot a szomszédos, magyarországi szomszédsági területeikkel, mint egymással. Ennek több oka is van (földrajzi, geopolitikai, egyházmegyéhez, földesúri birtokhoz való tartozás stb.), ám ennek vizsgálata e rövid ismertetőnek nem képezi a tárgyát.
A dél-szlovákiai tájegységek viseletei közül az Ipoly mentének van az egyik legdíszesebb viselete. Mivel rendkívül sokrétű, és kistájanként változó, a nők viselete esetében Méry Margit kutatásaiból és publikált tanulmányaiból indulunk ki, aki az Ipoly mente viseleteit aprólékosan és pontosan dokumentálta, amikor még jóval több adat és adatközlő állt rendelkezésre (1970-es évek). A szűkösség miatt ezeket hasonló jegyeik alapján összevonjuk. A gyermekek és férfiak viseletét egy egységben írjuk le.
Az Ipoly menti viselet színpadra alkalmazásnál (természetesen a koreográfiai elgondolás és a színpadra feldolgozott anyag figyelembevételével) vagy az egy falun belüli sokszínűséget ajánljuk megmutatni, vagy pedig az itt felsorolt kistáji csoportokon belüli falvak viseleteit kombinálva, mintegy keresztmetszetet alkalmazni. Nagyon más jegyeket hordoznak, és jelentősen eltérnek egymástól például délnyugati és keleti régió női viseletei, ezek kombinálása nem szerencsés (persze ez is a koreográfiától függ).
A viseletek rekonstruálásához ajánljuk a helyi múzeumokban, tájházakban fellelhető viseleti darabok, archív fényképek tanulmányozását is.
Gyermekek viselete
A kisgyermekek ruházata (lányok és fiúk esetében is) hétköznapokon főként a hosszú ujjú vagy ujjatlan, kisinggel hordott kötényruha volt, mely sokszor volt díszítve szalagrávarrással és fehér nyakfodorral, mellrészen levarrásokkal. Nagyobbacska gyerekeknek már derékban szabott volt, és a szoknya része elég bő volt a kényelmes mozgás biztosításához. A pici lányok főkötőt viseltek, a nagyobbaknak a haját már sokféle módon fésülték. Elterjedt e vidéken a dupétos hajviselet, amely az előhaj dupétra felsodrása vagy egyszerű befonása után van hozzáfogva, fonva a hátsó hajhoz. A kislányok hajviseletére a két ágba fonás is jellemző, ezt általában a fonatok végén egybekötötték és szalaggal díszítették. E régióban egyedülálló módon a nagyobb lányok kontyot is viseltek. Többnyire egészcipőt hordtak, nyáron mezítláb vagy papucsban jártak. A nagyobb lányok a felnőttekéhez hasonló, élénkebb színvilágú ruhát hordtak.
A kisfiúk viselete általánosan az ing és gatya, mely kiegészíthető mellénnyel. Az iskoláskorúak már nadrágot hordtak, inggel és mellénnyel. Fejfedőjük az évszaktól függően kucsma vagy kalap volt. Csizmát a gyermekeknek nagyon ritkán varrattak, a nadrághoz és vászongatyához inkább egészcipőt, bakancsot hordtak. A nagyobb fiúk a konfirmálás után kezdtek a felnőttekéhez hasonló ruházatban járni.
Férfiak viselete
Férfi viselet, Honti Nap 1943,
Ipolyfödémes (fotó: Manga János)
Férfi viselet, Honti Nap 1943,
A szalatnyaiak lakodalmas jelenetéből
(fotó: Manga János)
A férfiviselet tulajdonképpen az egész Ipoly mentén nagyon hasonló jegyeket mutat. A vászoning (sípujjú, bőujjú és mandzsettás is jelen volt) és bőgatya viselete az egész vidékre jellemző, olyannyira, hogy még ünnepnapokon is viselték. Az ing eleje szinte derékig, azsúrozással, luk- vagy laposhímzéssel vagy gazdagon levarrott hajtásokkal volt díszítve. Bizonyos helyeken (Szécsénykovácsi) hímzett szalagot és csipkefodrot kötöttek a nyakba. Az inget apró színes (főként sötét- és világoskék) gombok díszítették. A bőgatya (akár 6-7 szélből is készült) alja szintén azsúrozva és rojtozva volt. Hozzá minden esetben szakácskát vagy mesterkét kötöttek (gatya elé kötött kötény, hossza majdnem a gatya aljáig ért), melynek ünneplője többnyire hímzett aljú volt, s színes megkötőjét egyes helyeken (Kelenye) elöl kötötték meg maslira és hosszú szárra. A szakácska sötétkék vagy fekete, akár derékban ráncolt is lehetett, és Ipolyvarbó kivételével a priccses nadrághoz nem hordták.
A fekete vagy sötétkék posztószövet nadrág és mellény, valamint dolmány viselete az 1800-as évek közepétől jelenik meg. A többnyire kétellenzős zsinórozással díszített „magyarnadrág” számos helyen sokáig fennmaradt, a posztó priccsesnadrág az 1920-as évektől jelent meg és a „magyarnadrágot” fokozatosan kiszorította. A többnyire levarrott gallérú mellény szintén zsinórozással és ezüst-, pityke- vagy kötött gombokkal gazdagon díszített volt.
A kalap hordása mind hétköznap, mind az ünnepnapokon elmaradhatatlan volt. A legények árvalányhajat, rozmaringot, muskátlit tűztek kalapjukba, hímzett szalaggal is díszítették.
A dél-nyugati női viseletcsoport
Nők viseletben,
Honti Nap 1943, Lakodalmas jelenet,
Menyasszonykérés, Szalatnya
(fotó: Manga János)
Nők viseletben,
Honti Nap 1943, Palást (fotó: Manga János)
A viseletek szempontjából a Helembától Ipolyhidvégig nyúló terület eléggé egységes képet mutat. A visszafogottabb, polgárias öltözködés jellemzi. A felsőruhákat régebben jó minőségű szövetből készítették, a 20. század elejétől megjelennek az egyéb matériák is, mint a brokátselyem, mely a 2. világháború után az egész vidéken elterjedt és felváltotta szinte az összes egyéb, viseletkészítéshez használt textilfajtát. Kétféle viseletet különböztetünk meg itt is: az ingvállas mellényes és ujjas (lipityő) viseletet. Jelen volt e vidéken mind a szűkujjú (sípujjú), mind a puffos ujjú (dudlos ujjú) ingváll. Mindkettőnek hímzéssel díszítették az ujjvégeit. A mellénynek és lipityőnek is archaikusabb változata az oldalt gombolós, amelynek az eleje van kéttenyérnyi szélességben összefüggően díszítve. Díszítőelemek a felsőruházaton főként a csipke, a levarrások, magából a ruhadarab textiljéből készült és rávarrott fodrok a lipityő alsó körvonalán. Helyenként más színű anyag rávarrásával díszítették mellrészen a mellényeket és a mandzsettánál a lipityőket (Ipolyszalka, Bajta). A mellényre és lipityőre is jellemző, hogy magasan gombolódtak, néhol horgolt gallérral, nyakfodorral hordták. A vállkendő is előfordult az ingvállas mellényes viselethez. A szoknya jellemzően hosszú, bokáig vagy féllábszárig ért és sok anyagból készült, sok alsószoknyával hordták. Díszítve az alsó részében rávarrott más színű szalaggal és a szoknya közepe táján 3-4 piével volt. A kötény szintén piézve volt és körvonalán csipkével díszítették.
A többi Ipoly menti régióval ellentétben itt hamar elhagyták a díszes főkötőket, melyeket a kikötő kendő váltott fel. Bajtán a hosszúra engedett fülű, homlokra húzott, míg pl. Százdon a rövid, hímzett szélű, fejtetőn hordott kikötő kendő volt jellemző.
Viselet szempontjából jelentősebb falvak: Bajta, Ipolyszalka, Ipolyszakállos, Pereszlény, Ipolypalást.
Ipoly mente középső része, a Kelenyétől Kóvárig terjedő régió
Női viselet, Honti Nap 1943,
Kelenyei menyecske (fotó: Manga János)
Női viselet, Honti Nap 1943,
Kelenyei menyecske (fotó: Manga János)
Női viselet, Honti Nap 1943,
Kelenyei menyecske (fotó: Manga János)
Az Ipoly mente legszínesebb viseletét vonultatja fel. Míg a délnyugati régiót a sötétebb, inkább egyszínű viseletek jellemzik, itt a színek kavalkádja, a gazdag díszítés és hímzés, a főkötők típusgazdagsága és a textilfajták változatossága a jellemző. Erőteljes az ingvállas mellényes viselet. A puffos ujjú slingelt ingváll gazdagon volt hímezve, az összehúzásnál szalaggal díszítették. A mellények szinte faluról falura másként voltak díszítve (némelyek rendkívül zsúfolt, flitteres díszítésűek), és a kötények is, melyek a szoknya aljáig értek, különleges feltűnő díszítést kaptak. E vidékre jellemző a vállkendő (főként fehérvászon, gazdagon hímzett), melyet övszalaggal erősítettek a derékhoz. A régebbi viseleteik esetében a szoknya hosszú volt, bokáig ért és sok alsóval, terebélyesen viselték. Ehhez legalább 2 méter szélességű, magasan pléhelt és piével merevített kötényt hordtak. Újabb keletű a rakott vagy pliszírozott szoknya, ezen belül is a kézzel apróra rakott a régiesebb. A szoknyát piékkel, rávarrott díszítő szalagokkal díszítették. A rakott szoknyához a kötényt is berakták.
A lányok dupétosan hordták a hajukat, fül alatt hátra vezetett dupétjukat a hímzett szalaggal körbetekert, vastagított hosszú hajfonatukhoz fogták, melynek tetején és végén is maslit kötöttek. A viselethez egyébként is nagyon sok díszes pántlikát kötöttek: ujjra, kötényre, férfiak a szakácskára stb. Az asszonyok több részből álló, eléggé bonyolult főkötőket viseltek, mivel ezek nagyon egyediek és drágák voltak, inkább csak ünnepekre és a templomba hordták őket. Tánchoz kikötött kendőt tettek, melynek szélei csipkével voltak díszítve.
Az Ipoly mente táncainak színpadra alkalmazásánál e régió viselete nagyon jól mutat, változatos, élénk színpadképet nyújt. Viselet szempontjából fontos falvak: Kelenye, Ipolynyék, Nagycsalomja, Ipolykeszi, Ipolybalog.
Hegyekalja: Gyürkitől Lukanényéig
Az Ipoly mente viseletei közül Kőkeszi, Terbegec és Lukanánye környékének viselete teljesen egyedi, mely a közeli szlovák falvak (Fehérkút, Alsó- és Felsőpalojta) viseletével mutat rokonságot, csípőre kötött, színes aprón rakott kázsmér- vagy brokátszoknya, hosszú, a szoknyára engedett blúz, tarajos főkötőre kötött kendő. Méry Margit kutatásakor már a szoknyák rövidebbek, alig takarják a térdet. Viszont nagyon érdekes, a hagyományostól eltérő viselet, melynek különlegességét fokozza a magas szárú cipő is, melyet e viselethez hordtak.
Az 1960-as évektől kezdődően már csak az az öregek hordták a viseletet, és már nem öltöttek hozzá alsószoknyát és kötényt sem. Színpadra alkalmazásnál ezt a régiót inkább a régiesebb öltözetével, több alsószoknyával, hosszabb szoknyával ajánlott megmutatni.
Az Ipoly mente keleti része
A Zsély, Ipolyvarbó és Bussa községek közötti terület. A polgáriasodott viselet jellemzi. Kiemelkedik közülük Ipolyvarbó, mely a magyarországi Őrhalom és Hugyag viseletével mutat szinte teljes azonosságot.
Az ipolykéri és bussai hagyományos öltözet kései fajtája erősen polgárosodott, egyedül a főkötő maradt meg a régies viseletből. Az itt hordott főkötők rendkívül szépek, slingelt, lukhímzéssel készített, virágokkal díszített tarajos és merevített ún. rezes főkötőt hordtak – mindegyiknek megvolt a maga viselési alkalma. Hétköznapokon itt is kikötött fejjel jártak.
Jelen volt az ingváll-mellény viselet, de hamarabb kiszorította a blúz, melyet díszítő szalagokkal, csipkével, ráncolással díszítettek és a nyakon horgolt csipkegallérral élénkítettek. Az ingvállas viselethez Ipolykovácsiban és Varbón szőttes szakácska kötényt hordtak.
Az egész régióra jellemző a hosszú, szinte bokáig érő sok anyagból készített és sok alsószoknyával hordott szoknya.
Irodalom
- Jókai Mária, Méry Margit: Szlovákiai magyar viseletek, AB-ART, Pozsony, 1998
- Méry Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek, Clara Design Studio, Pozsony, 2002
- Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből, Studia Comitatensia 5., Szentendre, 1977, 399–443. p.
- Flórián Márta: Magyar parasztviseletek, Planétás Kiadó, Budapest, 2001
